A műszaki ellenőr pontos feladatkörét a felek megállapodása határozza meg, magyarán az építtető a megbízási szerződésben rögzíti, hogy mit vár el a műszaki ellenőrtől. Ha a pontos feladatok listája nincs a szerződésben, vagy a felek éppen a hatályos jogszabályokra hivatkoznak, akkor a Kivitelezési kódex határozza meg, hogy milyen tevékenységeket kell végezni a műszaki ellenőrzés keretében. A műszaki ellenőr felelősségének körülírása során ki kell emelnünk, hogy a műszaki ellenőr feladatait megbízottként látja el, és megbízottként nem terheli ún. objektív eredményfelelősség. Ez azt is jelenti, hogy főszabály szerint a műszaki ellenőr nem felel a kivitelező hibás teljesítéséért.
Sokan leírják és elmondják, hogy a törvények, kormányrendeletek és jogszabályok szerinti kötelezettségeknek megfelelően, mit vállalnak, milyen szolgáltatásokat nyújtanak, mint műszaki ellenőr. Le ellenőrzik, hogy az előírtaknak megfelelő mennyiségű betonacélt szerelték be a födémbe, a ház méretei nem kisebbek, nem is nagyobbak, mint a terveken, készít néhány fényképet, beleír az építési naplóba, stb.
Ne elégedjen meg a szokásokkal, ne hagyja, hogy azt mondják; ezt, vagy azt így szoktuk, ez már bevált. Ennél többre van szüksége egy építtetőnek.
Az építési műszaki ellenőr:
- szeme
- szája
- esze
- pénztárcájának őre